Ami érthető, hisz ezekben az országokban igen értékes tenyészcsődörök és tenyészkancák álltak és állnak rendelkezésre, hogy elősegítsék e lófajta elterjedését. A lovak betanítása a régi elvek szerint történik, bár modern edzésmódszerek is létrejöttek, melyek foganatosítása a legmagasabb fokú teljesítményhez vezet. Az egyes feladatoknak kemény szabályai vannak, amelyek, valamint a hagyományoknak megfelelő ruházat és fölszerelés kiemelik ezt a sportágat. Az egyes versenyekre a vizsgázott és elismert hazai bíró mellett mindenkor egy külföldi - Egyesült Államokbeli, vagy egy másik európai országból származó - bíró részvételét írják elő. Mindent egybevéve a vadnyugati lovaglás egyes ágai éppolyan alappal rendelkeznek, mint a mifelénk elterjedtebb angol lovaglási szokás. A lovak betanításának célja - a szabadon bocsátott, segítségként szolgáló hátasló - mindkét lovaglási formában közös. Ahogyan az angol hagyomány szerint lovagló vadász piros, vagy zöld lovaglókabátban, fehér nadrágban, csizmában és kobakkal a fején üget magabiztosan és büszkén a Hallali-hoz, vagy ahogyan díjlovas fekete frakkban és cilinderben mutatja be programját, ugyanígy nagy hagyománnyal bír a westernlovaglásban a nagy sarkantyús westerncsizma, a westerning, a hosszú egyenes szabású nadrág, a bőrből készült chaps és a westernkalap. Hisz voltaképpen nem a kiállás és a felszerelés határozza meg egy lovaglási stílus filozófiáját, hanem ezeknek az alapjai. Ezeket az alapokat már a legelső lovas nemzetek ránkhagyták. "A ló megfékezése azáltal, hogy a hátsó lábait működésbe hozva elérjük, hogy hordozza lovasát, hogy elfogadja a lovas segítségét, valamint engedelmes legyen." - ez ugyanúgy vonatkozik a westernlovaglásra is, mint ahogy a többi ismert és elismert lovaglási stílusra. A western módon lovagolt lóval szemben támasztott követelmények megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a fajta lovaglási stílus az aktív munkakövetelményből alakult ki. A lovat kizárólag arra képezték ki, hogy munkát végezhessenek vele. Jelentős különbség az "angol stílus" szerint lovagolt lóval szemben az a tény is, hogy a lovat reakcióképessége egyenes következményeképp az ember fölé helyezik, emiatt a ló ösztöne és reakcióképessége a munkaszimbiózis elengedhetetlen előfeltétele volt, és ma is az. Ennek következtében alakulhatott ki egyáltalán a "loose rein", a szabad kantár fogalma. A westernlovaglásban tehát alapvetően más a lovas és ló közötti kommunikáció alapja, mint az angol stílus szerint lovagolt ló esetében. Amíg a laza kantárt nem cserélik össze az eldobott kantárral, a ló jelezni fog. Amíg minden rendben van, addig a ló se jármódján, se tempóján nem fog változtatni. És mivel a ló betanítása alatt éppen azt tudatosították az állatban, hogy bármikor elvárnak tőle valamiféle cselekvést, és hogy ez a parancs mindig a kantártól indul ki, éppen ezért ez a laza kantár az, ami ébren tartja a ló figyelmét. A megfelelő betanítás azt is tudatosította a lóban, hogy megtartsa saját magát a hátsó lábain, és ezt a mozdulatot kövessék a mellső lábai is. A ló mindig a nyaka mindenkori oldalán lévő kantárra, valamint az ugyanazon oldali combnak enged. Súlysegítséggel, az úgynevezett testbeszéddel csökkentjük vagy növeljük a tempót. Az egyes gyakorlatokon, melyek elviekben megfelelnek a szabadon élő marhák körüli munkáknak, a verseny során finomítottak, változtattak, melyek aztán megkövetelték a ló egyre szigorúbb és egyedibb specializációját. A tenyésztés kiválogatással gondoskodott arról, hogy folyamatosan igen értékes "ló-atléták" alakuljanak ki, melyek képesek voltak arra, hogy tökéletesen megfeleljenek a versenygazdaság éppen aktuális követelményeinek. Példa lehet erre a "sliding stop", amikor a ló késleltetve áll meg egy igen magas tempójú galoppból, és ez pusztán a show egyik akciója. Ez a fajta mozdulatsor, amikor a ló több mint nyolc métert röpül előre a levegőben, a marhákkal való munkában használhatatlan. A sliding stop mégis a szarvasmarhák körüli munkákból alakult ki. Ugyanez igaz a spinre, a hátsó lábakon történő megfordulásra is. Amikor a ló a marhák mellett dolgozik, sosem vesz teljes fordulatot, ha a marha irányt vált. Az arénában ezt a mozdulatot négyszeres fordulatig is értékelik, ahol a ló tartása és tempója lényeges értékelési szempontnak számít. A vadnyugati lovaglás filozófiája szerint minden betanítás eredményének egy olyan lónak kellene lennie, amely a hátsó lábakból indulva ütemesen halad előre és eközben képes arra, hogy a lovas súlyát is hordozza. A továbbiakban a betanítás előrehaladását a ló és/vagy lovasa teljesítményhatárának elérése határozza meg, amelyet a bíró értékelése minősít. Egy tökéletesen tanult lovat egy kézzel kell lovagolni és westernkantárzattal felkantározva kell a show-ban elővezetni.