Buffon: „Az ember mindenkori legnemesebb hódítása a ló.”

Lenau: „Oh mily gyakran hordta hátán a ló A végzetet mely jó vagy romboló.”

Ladányi Mihály: „Ha lovacska lennél és lovacskának is ilyen nyugtalanító tomporú lennél, a csődörök megvadulva kaparnák a földet, mert szép vagy és olyan vagy, mint  a királyok lova…”

Arios: „Aeneasnak, a távolinak meg kétfogatút küld. Mennyei csirából eredt pár tűz-lehű táltost.”

Vörösmarty: „Alföldön született széllánggal vemhes anyától, és versenyt fut a puszta mezőn a könnyű szelekkel…”

Arany: „Vad ménes akárhány, vad anyától ellett, barangol a síkon Etel vize mellett. Vemhedzik a kanca viharos széllángtól, fene táltos méntől, futó villámtól.”

Shakespeare II. Richárdja is lovával érez: „Lovam bocsáss meg… Te arra vagy hívatva, hogy az ember terhét hordjad.”

William Blake: „ A megkínzott ló szenvedése embervérért kiált az égre!”

Petőfi azt kívánta h holttestén: „ Fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra…”

Wellington herceg lovát, Coppenhagent, melynek hátán a waterlooi csatát vezette, teljes katonai pompával temették el. Sírkövén a következő felirat áll: „Isten teremténye ő is, bár más porból gyúrva, Engedjük meg, hogy a nagy nap dicsét ő is ossza.”

Jób könyve: „Te adsz erőt a lónak…? Nyerítése dicső, félelmetes! Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan. Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg fegyver elől; Csörög rajta a tegez, ragyog  a kopja és a dárda; Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng. A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.”

Vergilius: „Hogyha valahol messzebb fegyver zaja zörren, nincs maradása, fülét hegyezi s föl reszket a teste, s orrlika fújt fojtott lángot horkantva, zihálva…”

Lenau: „Most réten tombolsz paripa, fényes acélban csillogsz nemsokára, s ha hajt sarkantyú, s szól trombita holtakon átvágtatsz büszkén csatára!”

Byron: „Mert a katona és ló a bajban Testvér, bajtárs elválhatatlan…Lova… Nem szállt veszéllyel alkuba, Könnyen tanult, vadul futott, Gyors volt, kitartó és nyugodt, Egy csettintésre csörtetett És szállt akár a fergeteg… Futott rohanvást, fürge kéjjel, Reggeltől estig szüntelen…” 

Majd elszáguld gazdájával: „- Hozzátok ide a lovat; S jött a kevély lebegve járó Ukrajnai nemes tatár ló,Jött szállt akár a gondolat, A tagjai remegve ringtak, Vadul rohant mint könnyű gím vad, Nem marta gyeplő, fék hurokja- Alig volt még pár napja fogva. Horkant az égre borzadt szőre, Makrancosan kapált előre, És tajtékzó haragba, roppant Félő dühvel, utamba robbant… Csattant az ostor és tovább Száguldtam árkon-bokron át …El-el- s  a ló szaladt Mint őrjöngő záporpatak…”

Byron: „…szállva mint a gondolat, Jönnek kevély, kényes lovak, És vágtat a dörgő csoport… Lebeg a ló könnyű tánctól, Kantártalan, vadul viháncol Ezer bitang ló-egy csoportban.

Sörényük és farkuk gomolyba, Orruk a kin nem torzította, Szájuk nem marta zabola, Lábuk se fájt a vaskopácstól, Nem érte hátuk’ bot vagy ostor, Puszták ezer bitang lova, Szélnél vadabb, és mind szabad. Mint habzó tengeren a hab.”

Vergilius: „Hetykén jár a csikó, ha nemes vérű a mezőben, És tüstént kecsesen szökdelve emelgeti térdét…”

Hölderlin: „Büszkén megvetik a paripák a földet, acélként Ring a magasba nyakuk, alig ér a homokba patájuk.”

Vergilius: „…Nyaka délceg, És eleven feje van, horpasz hasa, domború háta S büszke szügyén izom öv duzzad…”

Weöres Sándor: „inkább csodáld a paripát nem-írható tudása mennyi lelkében őrzi a mosolyát nem is bírná arcára venni.”

Kosztolányi: „…őrült zsivajjal, nyargalászva, furcsán rohan tovább az alvó éji utcán  a tűzkocsi, a vágtató fogat. Dagadt nyakakkal fújnak a lovak.

Az üldözött ló vad haragba nyargal, fehér fogával a zablát harapja, bősz orrlyukát dagasztja tűz-haragja, miként az éj sikongó vészmadara, a nagy habos ló hörgő kéjt érez, 

 a lángvihartól az ég alja véres…”

Angol közmondás: „Négy dolog nagyobb, mint bármi más: Nő, Ló, Hatalom, Háborúskodás.”

Horatius: „Hajlékony derekú paripát oktat csak a mester.”

Arany: „Jó ló volt a fakó Jó ló is elette; Áldja meg az Isten, Aki felnevelte.”

Francia közmondás: „Forinttal, lóval, latinnal Mindenhová eljutsz bizonnyal.”

Czuczor Gergely: „Rákos, sokáig híre fogyott mező, Többé nem az már, lenge homokján Versenyre futnak Pest-Budának Tapsai közt diadalmi mének.”

Ismeretlen költő: „Ha  a kancád mint a szélvész, a gyepen úgy halad: Gazdag, híres, dicsért lesz- vagy négy öt perc alatt. Mert így van az, hiába, hogy a világ előtt Több kancád könnyű lába, mint súlyos agyvelőd. A ló előnye tenger- a bölcsőnek is ló való, Mert lóvá tesz az ember- s emberré tesz a ló…”

Heltai Jenő: „Éltünk egy rövid vágtatás csak Egy keserves múló pillanat Aztán a sors új futamra nyergel Új zsokékkal újabb lovakkal.”

Nemes Nagy Ágnes: „…lehajolok… Átölelem a ló nyakát… Mert végül semmi nem marad, Csak az angyalok és a lovak…”

Hasufel: „Vad vágtából lassú ügetésbe vált, s lebegő jármódjából földet fog talán.”

 by Hasufel!