"Mi lovazni szoktunk... sokat, egyre többet, de még mindig nem eleget, mert a lelkünk többet kíván. Mindegy, hogy ki milyen lovon, milyen nyeregben ül, ha érzi azt amit éreznie kell. Lovainkon aludni lehet, tudják, hogy szeretjük őket, mert látom a szemükből és hallom a szívük dobbanásából. Az érzés amiről beszélek szélben bőrig ázva, forró napon lóverejtékkel összeizzadva, hideg fagyos tájakon dideregve, haldokló lovad mellett bőgve, hűs tavaszi szélben vágtázva, újszülött csikó magzatvizes testét ölelgetve születik meg. Aki ezt érzi, az egy ilyen találkozó alkalmával a másik ember szemébe nézve csak mosolyog, mert tudja, hogy ő is tudja."