A kezek lehetnek kitartóak, vagy irányíthatjuk vele a lovat. A szárak nem egy állandó, fix kapcsolatot jelentenek a lovas keze és a ló szája között, hanem csak finom kontaktust tartanak fent. A száraknak sohasem állandó húzással kell a lóra hatniuk, hanem mindig a húzás-engedés elvének kell érvényesülnie. Semmiféleképpen sem szabad a lovasnak a szárakba kapaszkodva az egyensúlyát megtartania!

Kétkezes szárhasználat esetén az irányt adó szárat csak impulzusszerűen szabad használni, a másik szár közben lazán felszik a ló nyakán.

A szárak állandó húzása egy kemény szájú lovat eredményez. Néhány ló idegességgel reagál, legfőképpen akkor, ha helyes kiképzést kapott, és a lovas azzal a félelemmel, hogy a lova elrohan vele, állandóan húzza a szárakat.

Ahelyett, hogy kemény szájú lóról beszélünk, a keménykezű lovas sokkal találóbb kifejezés lenne. A könnyűkezű lovas finom jeleket továbbít a ló szája felé.

Csak annyi nyomást szabad gyakorolni a ló szájára, amennyi az adott lónál szükséges. Ez azt jelenti, hogy csak akkor szabad húzni a szárakat, ha a ló ellenáll. A lovas ebben az esetben sincs felmentve az alól, hogy ezt érzékkel tegye!

Sok lovas túl gyors mozdulatokat tesz a kezével, azaz pillanatszerűen ránt bele a ló szájába, amire a ló felkapott fejjel és beejtett háttal reagál. Jobb ha megállásnál a "woo" szót lassan kimondjuk, és ezzel egy időben felvesszük a szárakat.

Minden lovasnak gyakorolnia kell azt, hogy a kezeit nyugodtan tudja tartani. Ez nem azt jelenti, hogy a kezünket mozdulatlanul, mereven a testünk elött kell tartani, hanem azt, hogy ütemesen utána tudjunk engedni

A kiegyensúlyozott ülés alapkövetelmény, mert a görcsös ülés görcsös könyööt és csuklót eredményez. Merev üléssel nem lehet korrekt és egyértelmű segítséget adni, ami azt eredményezi, hogy a lovat nem lehet lelazítani.