A lovas végre tettre készen ül a nyeregben. Ha valaki most kezd csak lovagolni, akkor ebben a pillanatban az a legbiztosabb, ha semmit nem tesz, amikor a lovon ül, mert egy jól kiképzett westernló sem tesz addig semmit, amíg a lovas valamire segítséget vagy jelet nem ad.

A szárakat sem kell először még felvenni, hanem a kezek maradjanak nyugodt tartásban a ló marjánál.

Ha a kéz, illetve a szárak a sörényélnél maradnak, akkor egy westernlónak tudnia kell, hogy ez annak a jele. hogy a lovasnak nincs semmiféle kívánsága, tehát nem kell semmi többet tennien, mint nyugodtan állnia. A lovasnak így lehetősége van arra, hogy álldogáljon a lovával ott, ahol akar, és annyi ideig, ameddig csak szeretne, legyen az egy díjkiosztó vagy egy kis csevegés az erdőben egy másik lovasssal.

Felszállás után nem kell azonnal elindítani a lovat, hanem hagyni kell állni még néhány pillanatig, hogy ezáltal a ló megtanulja, hogy csak a lovas jelzésére szabad elindulnia. Ha a lovas álltalában azonnal elindítja a lovát rögtön felszállás után, akkor egy tanulékony ló azt a következtetést vonhatja le, hogy a lovasnak az a kívánsága, hogy mindenféle segítségadás nélkül, felszállás után azonnal elinduljon. Előbb-utóbb ennek az lesz a következménye, hogy a lovas még fel sem szállt a lóra teljesen, a ló már el is mozdul.

A lovasnak megfelelően kell ülnie a nyeregben, kihúzva magát, az ülőcsontokat egyforma mértékben terhelve, és természetesen az ülésnek passzívnak kell maradni.

Amint a lovas a szárakat felveszi, a ló füljátékán észre lehet venni, hogy várja a további utasításokat. Ha a lovas határozatlan, lehet, hogy a ló nem egyenes vonalon, hanem valamelyik irányba indul el.

Ha ez a bizalom még nincs meg, akkor a lovasnak a fent leírt  segítségek mellett az előrehajtó lábsegítséget is alkalmaznia kell, azaz vádival mindkét oldalon azonos mértékben finoman nymást kell gyakroloni a ló oldalára, és azonnal el kell vennie onnan, amint elindult.

A nyomás erőssége a lő érzékenységétől függ. Egy érzékenyebb ló egy erősebb nyomásra talán már azonnal ügetni kezd. A lovasnak meg kell tanulnia mindig az adott lóhoz mérten, és akár másodperc töredéke alatt lábát a ló oldalához tenni és elvenni

Ezt a legkevésbé sem lehet engedetlenségnek nevezni a ló részéről, ugyanis egy egészséges , együttműködő ló a lovas tudásának hiányában megpróbálja felmérni a helyzetet, és döntést hozni, mit cselekedjen.

Ha a lovas már megbízik a lovában, akkor csak a felsőtestével lazán előredőlve, a szárakat kissé előrefelé tolja és csettint egyet a nyelvével, és a ló egyenes vonalon fog elindulni.

Ha a lovas nem egyenlő mértékben terheli mindkét ülőcsontját, hanem az egyikre több súlyt helyez, akokr a ló nem egyenes vonalon indul el.

Ha a ló az előre elképzelt módon és iramban mozog, a lovasnak lazán kell ülnie a nyeregben, a vállakat hátraengedni, és mindig oda kell néznie, ahova lovagolni szeretne. A lábaknaklazán kell a ló mellett lógni, a kezeknek - adottságoktól függően - a nyeregszarv előtt vagy felett kell lennie.

A ló leglassab jármódja a lépés. Négyütemű jármód, amely során a ló lábai egymás után érnek talajt. A lépés szabályos ütem kell, hogy legyen. Egy sportlónál elengedhetetlen követelmény, hogy minden jármódja tiszta legyen. A szabadidőlovasnak, aki például kizárólag terepen lovagol, inkább az a fontos, hogy a ló jármódjai kényelmesek legyenek, nem feltétlenül az, hogy tiszták. A nem tiszta és ütemhiányos jármód adódhat a ló helytelen állításából vagy abból, hogy a lovas alatt a ló nincsen egyensúlyban.

Ideális esetben a ló lépése nem akciós (lapos), térölelő, elasztikus és kényelmes. A lovasnak a lovon azaz érzése, hogy a ló jobra-balra ringatja.

A jó lépést minden lótól meg kell követelni. Mi sem kelemetlenebb, mint amikor egy csoportos kilovaglás alkalmával lovunk örökké a szorgalmasan lépő lovak után üget, mert már túlságosan lemaradt tőlük.