Suttogóvá válni
Sárffy Tamás

Tanulóim túlnyomó többsége a hagyományosan lovaglók táborából toborzódott, azokból, akiknek az addigi tanultak keveset, vagy nem kielégítőt nyújtottak. olyan jó lovas emberekkel találkoztam, akik az újat örömmel elfogadják, és az én mottóm szerint, jobbat csinálnak belőle, keresvén a legjobbhoz vezető utat. Minden tanfolyam azzal kezdődik, hogy bemutatkozunk egymásnak. mindenki elmondja a saját lovas múltjának történetét, az utat, ami a természetes lókiképzéshez, a Natural Horsemanshiphez vezette őket.

Minden tanfolyamon találkozunk a "hogyan" és a "miért" kérdésekkel, az "ezt már csináltam" mondatokkal, a nem következetesen, vagy nem tudatosan kivitelezett cselekedetek felismerésével. Mindenki rádöbben, hogy a természetes kommunikációban a legnehezebb, de egyben a leghatékonyabb a lassú ráhatás, a lassú nyomás, a húzás ás a gyors engedés megvalósítása. Ilyen felismeréssel a tarsolyunkban már egyszerűbbnek tűnik a lovakkal való bánás.

Első feladat tehát a gyors engedés gyakorlása úgy, hogy a kezünket nem mozdítjuk el, hanem megadjuk a lónak a válaztás lehetőségét, hogy kitérhessen. A legnagyobb hiba, hogy a lovasok többsége a segítségadást túl korán abbahagyja, nem vár lova helyes reakciójára, és ezzel mintegy kiprovokálva a helytelen, nem kívánatos reakciót.

A második nagyon fontos szabály a türelmen alapuló, apró lépések sorának betatása. Ezt a "sok apró siker" módszert tapasztalatom szerint a sikeres, modern menedzsertípusú emberek tartják be legnehezebben. Azoknak a legnehezebb átállnia a lovak időt nem ismerő, egyszerű világára, akik a "még többet, még gyorsabban, még kevesebb idő ráfordítással" elv szerint élnek.

A testbeszéd helyes alkalmazása, és a különböző energiaszintekkel való bánás a lovakkal való együttlétünket hatékonyan befolyásolja. A testközépnek a ló felé fordítása, az egyidejű mély belégzéssel párosított szúrós tekintet elküldést, nem pedig barátságos behívást jelent négylábú kedvencünknek. Testünk és tekintetünk egyidejű elfordítása, a kilégzés, egy hívó gesztus pedig jelzés lovunk számára, hogy a személyes terünkbe léphet.

Ezek ismertével figyeljük meg lovaink reakcióit egy példán, amit magunkon is tesztelhetünk. A feladat nagyon egyszerá. Kérjünk meg egy barátunkat, hogy segítsen nekünk megérezni azt, amit lovunktól elvárunk. Cselekedjünk úgy, ahogy ezt már számtalan esetben megtapasztaltuk, például próbáljunk egy nyomás elöli kitérést. Álljunk enyhe terpeszállásban úgy, hogy segítőnk enyhe nyomást gyakorolhassan a bal vállunkra. Egy nyomást, ami elöl mi ellépéssl, lábaink keresztezésével - egyszer elöl, majd hátul keresztezve - kitérünk. Amíg az elöl keresztezés egy "jól van, megyek már" érzéssel párosul, úgy a hátul keresztezés egy "engedek, de maradok" érzésre hasonlít. Lábunk egymás mellé húzása pedig egy "nem érdekel, én maradok" érzést produkál. Hasonló reakciók várhatók lovunktól is, aminek ismeretével lovunk testbeszédéből olvasva következtethetünk az aznapi hangulatára is. 

Ne feledjék a ló reakciója a mi ráhatásunk eredménye. Aló csak a választ, a megoldást keresi még akkor is, ha mi azt hisszük, hogy ellenszegül, és ezért emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel. A lovak mindig egy álltaluk helyesnek vélt megoldást kínálnak fel, és csak annyit tesznek, amit mi kérünk, vagy megengedünk nekik. Jegyezzék meg, hogy a legjobban képzett ló is csak annyit teljesít, amennyit a lovasa a lovából kihozni képes!

Tanfolyamaim elején gyakran látom, hogy tanulóim lovai, bár látszólag együttműködnek gazdájukkal, de farokcsapkodásaik, nyugtalan ellépéseik a bizalom hiányát jelzik. Ezek a reakciók a háromnapos tanfolyamok végére majdnem minden ló-lovas párosnál megszűnnek.

Ezen bevezető után szeretnék visszatérni a legfőbb hibaforrásra: a nyomás, húzás vagy segítságadás azonnali befelyejésére, ha lovunk helyesen reagált. Gyakran hallom, látom, hogy a ló a gyakorlat helyes kivitelezése helyett idő elött, kérés nélkül elmozdul, kitér hátra, vagy előre haladva "menekül". Ezen ellenszegülésekoka magukban az előzményekben keresendők. abban, hogy nem elég gyorsan reagáltunk, nem elég gyorsan, kellő időben hagyjuk abba a ráhatást.

Lovaink a lassú engedés miatt azt gondolhatják, hogy nem a kért irányba való engedés a feladat, hanem valami mást kellene végrehajtaniuk ahhoz, hogy minden emberi ráhatástól mentes kényelmi helyzetbe kerüljenek.

A fent említett gyors engedés begyakorlásához ajánlom a mellső lábak körüli elfordítás gyakorlását úgy, hogy a ló a hátsó lábaival keresztezve térjen ki oldalra a csípőcsontját ért nyomás elől, de a mellső lábaival maradjon helyben, azok körül forduljon el. Ezt a gyakorlatot a földről végezzük el úgy, hogy lovunk mellé lépve a nyomás leendő helyét meintegy figyelmeztetésként megsimogatjuk. Ezután két ujjal nyomást gyakorolunk a lovunkra, ügyelve arra, hogy mélyen belélegezzünk, és arra koncentráljunk, hogy lovunk hozzánk közelebb eső lábával a másikat elől keresztezze. Minden más irányú ellépésnél gondoljunk a cikkem elején említett saját magunk által megtapasztalt érzésre. Ha helyesen tér ki a lovunk, akkor a nyomást azonnal megszüntetjük, nem toljuk, vagy böködjük, és a nyomás helyén simogatással jutalmazzuk.

Problémák és megoldások: Ha a lovunk kitér mielött megérintenénk, akkor gondoljunk arra, hogy vagy a vezetőszár túl rövid, és ezzel a lovunk fejének magunk felé húzásával az idő elötti kitérést kiprovokáltuk, vagy a más említett mentális nyomásunkat érzékelte a lovunk. De az is meglehet, hogy túlburjánzó teljesítmnyvágyunkat előzte meg, mintegy kitalálva a gondolatunkat.

Mindkét esetben gondoljuk át az előzményeket figyelve lovunk reakcióját, és kiséreljük meg a gyakorlatot több figyelemmel, és kevesebb elvárással újra elvégezni. Amikor ez a feladat már a kezünk minimális nyomására is kivitelezhető, akkor ideje több lépést is megkövetelni, és mindaddig haladjunk a lovunnakl, amíg a hátsó lábaival előre keresztezve egy teljes kört le nem írunk. Ezzel az egyszerű gyakorlattal könnyedén megtanulhatjuk a lassú ráhatást, és a gyors engedést, a lóval való természetes kommunikáció egyik legalapvetőbb elemét.