A Nagy Szellemtánc
Amikor az indiánok látták, hogy nem tudnak együtt élni a fehér emberekkel, akkor eltáncolták a Nagy Szellemtáncot. Rengeteg törzs csatlakozott hozzá. Célja: úgy érezték, hogy a szellemek elhagyták õket, ezért a segítségüket akarták visszakapni, hogy békében tudjanak együtt élni a fehérekkel.
Totem
Mindenképpen valamilyen állat. Mindenkinek más-más állat lehet a totemje, törzstõl függetlenül. A totemállat transzba vezeti õket, mutat egy olyan tárgyat, amelyet meg kell szerezniük és bele kell tenniük az orvosságos zacskóba. Ha nem volt víziója, vagy ha nem találta meg azt a tárgyat, az illetõt nem tekintették a törzs teljes körû tagjának. A tárgyat a sámánnak tartoztak bemutatni, õ ellenõrizte a szellemek segítségével, hogy a próba valóban teljesült-e.
Ennek vallási formációknak az alapmodellje szerint a világ feletti uralom egy vagy néhány teremtõ isten kezében van, akiknek megengesztelése a szertartási és áldozati élet célja és akiknek tetteirõl az orális hagyományban õrzött mítoszok számolnak be.
Az isteni lények másik csoportját totem-õsök - állati felmenõk vagy már-már megistenült hõsök alkotják, akiknek közbenjáró segítségétõl a jó termés, a kedvezõ idõjárás, a betegségektõl való megmenekülés és a hadi siker is remélhetõ.
A Naptánc
Az indiánok tisztelték a fájdalmat, ezért hívták azt. A felnõtté váláskor az ifjakat egy egyenes rúdhoz erõsítették bõrszíjakkal. A szíj másik végén hegyes rudacska vagy saskarom volt, amit a mellizmukba döftek. Négy napig kellett táncolniuk, eközben csak vizet kaphattak. Közben látomásaik, vízióik voltak. A 4. napon kitépték magukat, így estek át a felnõtté válás próbáján.
Indián sámánizmus
Az indián sámánizmus egyike a legõsibb utaknak. Napközpontú, a Nap mint a természetben a legfõbb energiaforma nyilvánult meg benne.
Az indiánok világképében fontos szerepe volt a négy égtájnak. Ehhez járult még a zenit és a nadír, így lett a hat is szent szám. A világot a legtöbb indián törzs elképzelése szerint világfa, vagy cölöp tartja.
Az észak-amerikai indiánok hittek a kettõs, illetve a többes lélek létezésében. A vadállatok csontját, a halak szálkáit gondosan megõrizték, mert ebbõl az állatok képesek új életre kelni.
Hírhedt indián szokás volt a skalpolás, ami abból a nézetbõl fakadt, hogy az ember fejében mágikus erõk összpontosulnak, s aki a fejet megszerzi, az e mágikus erõk birtokába kerül.
Sámánok: az információkat a törzs jövõjérõl közvetlenül a szellemektõl kapták, akik látható formában jelentek meg.
A fókusz maga a sámán, aki érzékeit peyotl-lal, vagy egyéb narkotikumokkal erõsítette fel. A peyotl-ban nagyon erõs Nap-hatás érvényesül, erõs hallucinogén anyag, ezért a sámánok fizikailag nagyon hamar "kiégtek" tõle.
A sámán feladata tehát a szellemek láthatóvá tétele és a gyógyítás. A betegséget valamely tabu megsértése, az õsök bûne, vagy rontás okozhatta. A sámán vagy varázsszerei és szellemei segítségével igyekezett legyõzni a betegséget, vagy a beteg eltévedt lelkét vezette vissza védõszellemei segítségével a beteghez. Ezen kívül jóslással is foglalkoztak a sámánok, és ügyeltek a rítusok, szertartások pontos betartására.
Minden indiánnak kötelezõ volt ismernie és használnia a "mágiát". Nap mint nap kommunikáltak a szellemekkel, de látni csak a sámán látta õket, és azok, akik közben vele voltak.
Volt külön férfi és asszonyi "mágia".
A sámánoknál gyakori volt a rituális nõi ruha öltése.
A fõbb mágikus eszközök:
Tolldísz: A Nap szimbóluma. Minél több tollból állt, annál magasabb rangú volt a viselõje, annál magasabb volt a tudása, annál több energiát tudott megmozgatni.
Orvosságos zacskó: Amikor egy gyermek megszületett, az elsõ dolog, ami tõle származott (pl. haj, stb.), belekerült egy bõrtasakba. Késõbb még tehetett bele pl. érdekes kavicsot, tollat, nyúllábat, stb. Törzsektõl függõ életkorban a gyereknek ki kell mennie a vadonba, ahol három napig nem ehet, nem ihat. Közben víziót lát, melyben felveszi a tudatos kapcsolatot totemjével.
Pipa: szent, a folyóból vett agyag volt az alapja, amit a sámán rituálisan égetett ki. A pipát tollakkal díszítették, szárát fából faragták. Szívtak benne:
- peyotl-t, ez a sámánok kiváltsága volt, valamint volt egy peyotl követõ szekta
- hársfakérget, bódító, kábító hatású, ezt tették a békepipába
- összetört nádszárat
- és általában mindent, ami megtetszett.
Felnõtt név: Az indiánok csak akkor kaphatták meg felnõtt nevüket, ha elkövették életük elsõ hõstettét. Azután legtöbbször arról nevezték el. Egyes esetekben akár már a próba elõtt is megkaphatták, ha valami olyat tettek, de attól még nem váltak a törzs teljes körû tagjává.
Totem: Mindenképpen valamilyen állat. Mindenkinek más-más állat lehet a totemje, törzstõl függetlenül. A totemállat transzba vezeti õket, mutat egy olyan tárgyat, amelyet meg kell szerezniük és bele kell tenniük az orvosságos zacskóba. Ha nem volt víziója, vagy ha nem találta meg azt a tárgyat, az illetõt nem tekintették a törzs teljes körû tagjának. A tárgyat a sámánnak tartoztak bemutatni, õ ellenõrizte a szellemek segítségével, hogy a próba valóban teljesült-e.
A totemállat megtalálásának útja: Elõször sötét van, majd megjelenik benne egy világító pont. Közelebbrõl érve látszik, hogy ez egy tûz fénye. A tûz mellé érve az ember leül és a tûzre koncentrál, mellé dobol és énekel, hívja a totemállatot, melyet elõtte már legalább egyszer láttak (álomban, doboláskor, stb.) A totemállat a tûzbõl lép ki. A totemállatok általában nagyon "hiúk": az embernek valahogyan jeleznie kell, hogy mi a saját totemje (állat füllel, foggal, hímzéssel, prémmel, stb.) Késõbb az emberhez általában társulni kezdenek olyan vonások, mint amilyenek a totemállata jellemzõ tulajdonságai.
A sámánisztikus varázslás: mindig tûz mellõl indul ki. Három fókusza van:
- tûz
- dob
- éneklés (összeköti az elõzõ kettõt)
A tûz a gondolat, a dobolás az érzelmek, az ének az egészet átfogó fizikai sík. A táncot a transz "indukálta" ("mágikus melléktermék"). Mozdulatait a szellemek adták A táncnak megvolt a saját ritmusa és koreográfiája, de a szellemek kötötték össze az egyes elemeket. Minél többen táncoltak, annál erõsebb volt a varázslat. A sámán transza általában olyan erõs volt, hogy magával ragadta az egész törzset. Ilyenkor gyakran történtek csodálatos gyógyulások.
Táncok: Az év változásaival, a gazdasági élettel és az emberi élet nagy fordulóival, fõként a felnõtté avatással álltak kapcsolatban. A földmûvelõ indiánok kultuszának központjában a kukoricatáncok álltak. A vadásztörzsek táncai gyakran a vadállat elõvarázslását célozták. Ezek a drámai táncok lehettek törzsiek, vagy pedig korcsoportok, titkos szövetségek, sámánok rendezték õket. Az évkezdõ rituális táncok néha a világ teremtését és megújulását jelenítették meg. Gyakran külön szertartási épületeket is emeltek, melyekben ezeket a táncokat elõadták.
Fontosabb mágikus táncok:
Naptánc: az indiánok tisztelték a fájdalmat, ezért hívták azt. A felnõtté váláskor az ifjakat egy egyenes rúdhoz erõsítették bõrszíjakkal. A szíj másik végén hegyes rudacska vagy saskarom volt, amit a mellizmukba döftek. Négy napig kellett táncolniuk, eközben csak vizet kaphattak. Közben látomásaik, vízióik voltak. A 4. napon kitépték magukat, így estek át a felnõtté válás próbáján.
Szellemtánc: megpróbálták a kereszténységet ötvözni az indián vallással. Pl. bibliai szöveg szerint táncoltak, Jézust láttak peyotl transzban, stb.
Nagy Szellemtánc: amikor az indiánok látták, hogy nem tudnak együtt élni a fehér emberekkel, akkor eltáncolták a Nagy Szellemtáncot. Rengeteg törzs csatlakozott hozzá. Célja: úgy érezték, hogy a szellemek elhagyták õket, ezért a segítségüket akarták visszakapni, hogy békében tudjanak együtt élni a fehérekkel. Az elsõ Nagy Szellemtánc 1870-ben volt. A szellemtáncosok egyik fõ vezetõje egy fehérek közt nevelkedett indián, Wowoka (Jack Wilson) volt. A szellemtánc mozgalom véres felkelésbe torkollott.
Az indián sámánizmus hagyományaiból nagyon sok minden veszett el. A megõrzõi úgy tervezik, hogy 15 éven belül, egy megadott idõpontban minden indián elkezdi járni a Nagy Szellemtáncot. Akkor visszatérnek a bölények a földre, az indiánok is visszatérnek hazájukba, és onnantól kezdve nem lesz többé fehér ember Amerikában.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
