A tipit, ami a síksági indiánok lakhelye volt, mindenki ismeri, de azt már kevésbé tudják, hogy nem minden tipi volt festve. A varjak pár kivételtől eltekintve a festetlen tipiket szerették. A kájováknál minden negyedik tipi festett volt. A feketelábaknál ez az arány egy volt a tízhez. Az ilyen tipi mintája álomból származott, és nemzedékről nemzedékre öröklődött. A festett sátrakban nem laktak, azok csupán a jelentős családok, fontos emberek értékes tulajdona volt.

A síkság keleti részén élő földműves népek földkunyhókat emeltek, de még ők is tipiket használtak, amikor tavasszal és ősszel a bölények után eredtek.

A vigvam az erdővidéki indiánok hajléka volt. Váza méhkasszerűen egymáshoz kötözött farudakból állt, amire kéregdarabokat vagy szőtt gyékényeket terítettek. A Nagy-Tavaktól északra, és a szubarktikus vidéken a csúcs alakú, fakérgekkel fedett vigvam terjedt el.

Ezeken kívül kutúratérségenként többféle háztípus létezett. Az erdővidéki irokézek farúdvázas, szilfakéreggel borított hosszúházakat építettek. Délkeleten a kerítésszerű vázra vesszőfonatot szőttek, majd agyaggal tapasztották be. Ezt a rövid falat magas, több farúdból álló tető egészítette ki, amit fakéreg lemezekkel borítottak. Délebbre a szeminolok ciprus vagy pálmatörzsekből nyitott oldalú, nád vagy pálmalevelekkel fedett tetejű chickee-t készítettek. Délnyugaton a pueblók többszobás kő vagy vályogházakat építettek, a navahók farönkökből hogant emeltek, amit olykor sártapasztással borítottak. Az apacs vikiap ennek egy változata volt. A Nagy-Medence népei és Kalifornia déli lakói fű vagy bokorkunyhókat készítettek, míg az észak-kaliforniaiak palánkházakban laktak. Az északnyugati partvidék indiánjai cédrusdeszkákból ácsolt házaikat olykor gazdagon faragott címerekkel ékesítették, és élénk színű, stilizált ábrákkal festették. És még sorolhatnánk a kisebb típusokat, helyi variációkat is...