Mivel a "bury the hatchet" pontosabban úgy fordítható, hogy "elássa a fejszét", kézenfekvő az acélfejszére vagy tomahawkra gondolni. Előszöris a fehérek érkezése előtt az indiánok közelharcban kedvelt fegyvere a buzogány volt. Az Erdővidéken honos változatát fából faragták ki, és felül gömb alakban végződött, amibe olykor csont vagy kovakő hegyet illesztettek, amit idővel az európai kereskedőktől szerzett fémpenge váltott fel. A tomahawk szó az algonkin "tamahak" angolosított változata, aminek jelentése, "hasításra", és eredetileg a buzogányukra utalt. Az európaiak idővel minden indián ütőfegyvert így neveztek, majd az általuk importált vas baltafejű fejszéket, ami hétköznap és a harcban is jó szolgálatot tett. Sokoldalúságuk és tartósságuk miatt az indiánok értékes kereskedelmi cikke lett az európai gyártású tomahawk. Hiba azt gondolni, hogy a tomahawk kizárólagos használói az indiánok voltak. A francia-indián háborútól kezdve a Függetlenségi Háborúig, a francia és angol katonák egyaránt felszerelkeztek tomahawkkal, és idővel a határvidéki telepeseknél és vadászoknál sem hiányzott. A legnépszerűbb változatát, a pipa-fejsze kombinációját, a tomahawk pipát a 18. sz. elejétől kezdték gyártani, és ajándékozni az indián vezéreknek, amit ők inkább dísztárgyként őríztek.

Az "elássa a csatabárdot" kifejezés alapja egy irokéz szertartás, ami során szó szerint a földbe ásták a fegyvereket, a frissen kötött béke szimbólumaként. A hagyomány szerint Deganawida és Hiawatha meggyőzte az öt népet (móhak, onejda, onondága, kajuga és szeneka), hogy ne háborúzzanak egymás ellen, hanem egyesüljenek egy szövetségbe. Ez valószínűleg jóval Kolumbusz felfedezése előtt történhetett. Az új béke megünneplésekor az irokézek egy fehér fenyő gyökerei közé ásták fegyvereiket. Egy földalatti folyó aztán varázslatos módon kimosta a fegyvereket, méghozzá olyan messzire, hogy azokat a törzsek többé nem használhatták egymás ellen. Egy másik verzió szerint gödörbe hajították fegyvereiket, és Békefát ültettek bele.

A francia források 1644-ben megörökítették a Quebec-be látogató irokézek szavait "kihirdették, hogy a föld minden népét egyesíteni kívánják, és a fejszét (hatchet) olyan mélyre dobni a földbe, hogy a jövőben soha ne kerüljön elő".

A tényleges fejsze temető szertartást egy angol említette először, Samuel Sewall 1680-ban: "Pynchon őrnagyék Albany-be mentek, ahol a sachem-ekkel találkoztak, megegyeztek és két fejszét (axes) temettek a földbe, egyet az angolokért, a másikat magukért, a szertartás jóval jelentősebb és minden békecikkelynél kötelezőbb volt számukra".

A francia-indián háború vége felé, miután a franciák 1761-ben feladták Kanadát, hagyományos szövetségeseik az algonkin mikmekek elásták az angolokkal a csatabárdot (hatchet). A szokás hagyományosan az északkeleti erdővidékre korlátozódott, és más térségek törzsei nem gyakorolták. A 18. század tájától az európaiak egyre gyakrabban kezdték használni az "elássa a csatabárdot" kifejezést békekötéskor, valamint egymás között tréfaként.

A "kiássa a csatabárdot" kifejezést minden bizonnyal az európaiak találták ki az előbbi ellentéteként. Egy 1694-es angol feljegyzésben szerepel a "felemeli" a csatabárdot kifejezés, ami jóval közelebb áll a valósághoz. Ugyancsak az északkeleti erdővidék népeinél, háború előtt az volt a szokás, hogy vörös vampumöveket és harci bunkókat vagy tomahawkokat küldtek szövetségeseiknek. Ha az adott nép legtekintélyesebb harcosa egyetértett a háborúval, akkor elfogadta a wampumövet, és magasra emelte a csatabárdot. Ezeket a fegyvereket olykor vörösre festve küldték.