A totemoszlop, pontosabb nevén a címeroszlop kizárólag az északnyugati partvidék jellegzetessége. Egy farönköt faragtak ki tulajdonosa vagy egy rokonsági csoport örökletes előjogait jelképező figurákkal. Ezek rendszerint a privilégiumok eredetéhez kapcsolódó mitológiai eseményekre utalnak. A címeroszlopok állhattak egy ház előtt, jelezve annak tulajdonosát, ugyanakkor az elhunyt hamvait tartalmazható síroszlopként is szolgáltak. Ha egy patlecs (ajándékosztó ünnep) keretében emlékoszlopot állítottak, akkor a szervező előjogaira volt hivatott emlékeztetni. A totemoszlopokat sosem bálványozták, hanem családi címerek voltak, s ebből a szempontból hasonlítottak a középkori Európa nemesi címereihez.

A kínzócölöp északkeleten és délkeleten terjedt el. Az irokézek és hjuronok gyász portyáikon a harmónia visszaállítása érdekében skalpot szereztek, valamint elegendő számú foglyokat. A győztesen hazatérőket ünnepelve fogadták, a foglyokat viszont fegyveres tömegen futtatták keresztül, és mindenféle bántalmat kellett elviselniük. Sorsuk a nők kezében volt. Ők választották ki, melyik fogoly alkalmas arra, hogy egy elhunyt férj, vagy fiú helyébe lépjen, és ezzel a törzs teljes jogú tagja legyen. Azoknak a foglyoknak, akiket nem fogadtak be, hosszú, és fájdalmas halált kellett elszenvedniük. Az irokézek foglyaikat egy díszítetlen, földbe vert oszlophoz kötötték. Délkeleten inkább rudakból tákolt vázat vagy emelvényt használtak erre a célra. Kínzás előtt hosszasan sorolták a kegyetlenségeket, amiket a fogoly törzsének tagjai ellenük elkövettek. A fogoly annak tudatában, hogy sorsát már nem kerülheti el, harcoshoz illő bátorsággal állta a megpróbáltatásokat. A megkínzott tulajdonképpen az ellenséges törzset jelképezte, akire minden múltbeli szenvedést rá lehetett zúdítani. A holttestet végül elégették Oki-nak, az "Ég"-nek, s ezzel az emberáldozat egy formájának tekinthető.