Az első háborútól az utolsóig 268 évnek kellett eltelnie, mire az amerikaiak a rezervátumok egy részét leszámítva, teljesen birtokukba vehették az indián földeket. Az amerikaiak terjeszkedése tragédia volt a törzsek számára, új betegségek, mint a himlőjárványok irtották őket, a szerződésekkel elvesztették földjeiket, és harcban néhol túlkapások történtek mindkét részről, fehérek és indiánok lemészárlása egyaránt. Bár az indiánok szervezetlenségük miatt nem voltak képesek határozott ellenállásra, azért tiszteletreméltó, hogy ideig-óráig fel tudták tartóztatni a jobban felfegyverzett fehérek előrenyomulását. Az ottava Pontiac kiváló hadvezér volt. 1763 és 1765 között számtalan katonai támaszpontot foglalt el, és 18 törzs támogatásával visszafoglalta az indián területeket. Azonban a franciák cserbenhagyták őt, és Pontiac békére kényszerült az angolokkal. 1791-ben az amerikaiak történelmük egyik legsúlyosabb vereségét szenvedték el a májámi Kis Teknős vezette indiánoktól a Wabash-folyónál. A szauni Tecumseh az 1810-es években erős törzsszövetséget hozott létre, ám testvére, Tenskwatawa romba döntötte álmát azzal, hogy 1811-ben csatába küldte a harcosokat Tippecanoe-nál. A floridai szeminolok keményen ellenálltak az amerikaiaknak, a mocsárvidékbe húzódva 1835-től egészen 1858-ig sikerrel verték vissza az amerikai haderőket. A Nagy Síkság meghódítása mintegy 40 évet vett igénybe a törzsek makacs ellenállása miatt. A lakota-sziúk Vörös Felhő vezetésével 1868-ban megnyertek egy két éves háborút, és hazájuk egy ideig békében maradt. 1876-ban az amerikaiak újabb súlyos vereséget szenvedtek a lakotáktól és azok sájen, arapaho szövetségeseiktől a a Little Big Horn-folyó mellett. A hadsereg 1872 óta többször is próbálkozott az apacsok legyőzésével, de még 14 évnek kellett eltelni, mígnem a Geronimo vezette utolsó szabad csoport is megadta magát. A kaliforniai indiánokat azonban tömegével mészárolták a fehérek az 1848-as aranyláztól kezdve, és sok csoportjuk ki is pusztult.